Változol vagy elváltozol?

Nagyon eltérőek vagyunk gondolkodásunkban, életvitelünkben, szokásainkban, világlátásunkban és sorolhatnám még a végtelenségig mi mindenben.

Így az új dolgokhoz való viszonyulásainkban is nagyon különbözőek vagyunk. Vannak, akik az új helyzeteket pozitív élményként élik meg és nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel állnak elébe. Vannak, akiket szorongással vagy akár félelemmel tölt el, egy eddig ismeretlen, még nem tapasztalt élethelyzet. Vannak, akiknek csak egy kis “noszogtatásra” vagy bátorításra van szükségük ahhoz, hogy belevágjanak az ismeretlenbe.
Azt, hogy miképpen viszonyulunk új helyzetekhez és hogyan megyünk bele azokba, nagyban befolyásolja az, hogyan jöttünk a világra. Időben vagy korábban, gyorsan vagy lassan, “noszogtatásra”, segítséggel vagy az ismeretlen külvilágra kíváncsian és nyitottan.
Amikor meglátod, hogy lehetőséged lenne részt venni egy Kriston Intim Torna® tanfolyamon és tudod is, hogy nagy szükséged lenne az ott tanultakra, hogyan viszonyulsz hozzá?

 

– Azonnal jelentkezel és belevágsz nagy lelkesen és nyitottan?

– Halogatod a jelentkezést, mondván majd lesz máskor is?

– Lebeszéled magad, mert nem látod előre mi is fog ott történni és ez bizonytalansággal, szorongással tölt el?

– Bár ismeretlen számodra, de elkezdesz utána olvasgatni és érdeklődni, hogy mi mindenben tudnak majd segítségedre lenni a tréningen tanultak?

Bárhogy is viszonyulsz hozzá, fogadd el, hogy ez a jelenállapotod, amin bármikor tudsz változtatni. A változtatást ne halogasd, mert nélküled nem fog menni a fejlődés és a gyógyulás sem! Minél tovább maradsz benne egy olyan helyzetben, ami kellemetlenséggel, rossz érzésekkel és fájdalmakkal jár, annál több időt, türelmet és törődést fog kikövetelni a tested!

Változol vagy elváltozol… Lépj ki a komfortzónádból és indulj el! 

Sok szeretettel várlak a Kriston Intim Torna® tréningjeimre! Nem titkolt célom, hogy olyan ismeretanyagot nyújtsak át Neked, ami felismeréseket és pozitív változásokat hoz majd az életedbe.